Kezdők és haladók, családok és baráti társaságok, ünnepeltek és ünneplők is próbára tehetik tudásukat pályánkon az alábbi komoly vagy játékos formákban.

Élményvezetés

Előre egyeztetett időpontban a jelentkezők versenykörülmények között kipróbálhatják autóinkat

Előre egyeztetett időpontban a jelentkezők versenykörülmények között kipróbálhatják autóinkat!

A megtehető körök száma a jelentkezők igényeitől függ!

A versenyautók bérleti díja magában foglalja az alábbi szolgáltatásokat :

  • bukósisak és maszk biztosítása a járműhasználat idejére
  • a technikai kiszolgálószemélyzet kiszállási és készenléti díja

Felárasan igénybe vehető szolgáltatás :

  • belső kamerás rögzítés (hozott microSD kártyára)
Megjegyzés: A kötelező (sárra/porra nem érzékeny) zárt ruházat és cipő biztosítása a résztvevő feladata!

Érdeklődés esetén kérjük e-mail-ben írja meg a pontos dátumot, a résztvevők és a tervezett körök számát!

Vegye fel velünk a kapcsolatot és eljuttatjuk Önhöz az ajánlatunkat!


 Élményautóztatás

 Üljön be a jobb 1-be, mi bekötjük, és nincs más dolga, mint a megemelkedett adrenalin szint hatása alá kerülni. Profi pilótánink mellett biztonságos körülmények között tapasztalhatja meg a versenyzés örömét.


Csapatépítő Komplex Nap

Cégeknek, baráti társaságoknak, rendezvényszervezőknek ajánljuk

Programunkat kifejezetten csapatépítésre ajánljuk!

Garantált felhőtlen szórakózás a következő mókás vetéledőkkel:

KÖRVERSENY

A nagypályán a pálya nyomvonalát követve és a szalagokkal kijelölt útvonalon adott számú körök megtétele versenykörülmények között.
Mindezt az utas irányításával a pályaleírásból, időméréssel és hibaértékeléssel!

Hibák:
- pályatévesztés +4mp,
- pályaelhagyás +5mp,
- szervezőség szidalmazása: +50mp

ÜGYESSÉGI (SZLALOM) VERSENY

A kispályán bólyákkal és szalagokkal kijelölt útvonalon kell különböző ügyességi feladatokat végrehajtani.
Ilyenek pl.: szűk helyen történő áthaladás, különböző irányú nehezített kapubeállások, megfordulás szűk helyen egyívben kipörgetett kerekekkel, stb.
Mindezt az utas irányításával a pályaleírásból, időméréssel és hibaértékeléssel!

Hibák:
- bólyaérintés +1mp,
- bólyadöntés +4mp,
- szalag érintés +2mp,
- szalag szakítás +3mp,
- pályatévesztés +4mp,
- pályaelhagyás +5mp,
- szervezőség szidalmazása: +50mp

VAKVEZETÉS

A nagypályán kell úgy körbemenni, hogy a vezető szeme be van kötve és vezetés közben kizárólag a segítő hangjára támaszkodhat!
Mindezt időméréssel és hibaértékeléssel!

Hibák:
- a segítő a hangján kívűl bármivel besegít +20mp,
- pályatévesztés +10mp,
- pályaelhagyás +15mp,
- szervezőség szidalmazása: +50mp

ÁLLATMENTÉS

A nagypályán, a belső körön, a földön fekvő plüssállatkák mentése lepkehálóval, kiszállás nélkül.
A lepkehálót csak a segítő kezelheti, az ablak lehúzása nélkül, nyitott ajtóval.
A vezető feladata a legjobb pozíció megtalálása. Mindezt időméréssel és hibaértékeléssel!

Hibák:
- állatka megérintése kézzel: +10mp,
- szándékos gázolás: 30mp,
- állatka szidalmazása +5mp,
- szervezőség szidalmazása: +50mp

SZITUCIÓS LÖVÉSZET

A nagypályán, a belső körön, mozgó autóból lopakodó üzemmódban (min. 5Km/h) a szalag mellől, minnél több “rosszfiú“ eltalálása fix lőszermennyiséggel. Igény esetén cégvezetők arcképeit is szívesen kitesszük. :)
Ezt a feladatot biztonsági okokból, mindenkinek a SAFETY CAR-gépkocsival kell végrehajtani.

- Az Airsoft fegyvert csak a segítő kezelheti, lehúzott ablakkal, zárt ajtóval.
- A fegyverhasználati biztonsági szabályok betartása kötelező.
- Értékelés a találatok száma alapján. 1 találat=1pont.
- A szervezőség szidalmazása: -5pont

A 36-OS REPTETÉSE

A nagypályán, a célvonaltól 36-os csillagkulcs távhajító verseny. Mindezt távméréssel és hibaértékeléssel!
1M = 1pont, csapatátlagban számítva.

Hibák:
- belépés-5pont,
- oldalvonalon kívüli dobás: -5pont.
- a szervezőség szidalmazása: -5pont.

GUMI-RALY

A nagypályán, a célvonaltól gumigörgető sorverseny. Autógumi kézzel (kesztyűt biztosítunk) történő görgetése bólya kerülgetéssel.
Mindezt időméréssel és hibaértékeléssel!

Hibák:
- bólyaérintés +1mp,
- bólyadöntés +4mp,
- pályatévesztés +4mp,
- pályaelhagyás +5mp,
- szervezőség szidalmazása: +50mp

A rendezvény programterve a megrendelő igénye szerint kerül összeállításra!

A programok teljes ideje alatt minden résztvevőnk aktív!

Autóhasználat esetén kötelező programok:

  • balasetvédelmi oktatás (max. 5 perc)!
  • négypontos öv, bukósisak használati használati bemutató (max.10 perc)
  • pályabejárás gyalogosan (max.12 perc)

Családbarát Programok :

  • gyermekprogram: körhinta, légvár, gyerek-qvadozás stb.
  • szállás, egyéb programok a környező településeken

Ingyenesen igénybe vehető szolgáltatás :

  • bukósisak, maszk biztosítása a járműhasználat idejére
  • köridő mérése
  • erdeményhirdetés /dijkiosztás szervezése (emléklapok, emléktárgyak előzetes egyeztetés szerint)
  • öltözési, tisztálkodási, illemhely használati lehetőség
  • belső kamerás rögzítés (hozott microSD kártára)
  • étkezés, frissítők (a programban résztvevő személyek számára ingyenes, kisérők részére kedvezményes)

Megjegyzés: a kötelező zárt ruházat és cipő (sárra/porra nem érzékeny) biztosítása a résztvevők feladata!

Cég ajándéka a csapatépítő-nap végére:

A legerősebb autónkkal, a hivatásos versenyzőnk mellett, a versenypályán versenytempóban 2 kör !

(utasként, max. 5 fő, max. seb.: 140 Km/h)

Árajánlatért kérjük vegye fel velünk a kapcsolatot.


Háziverseny - Rent-a-Race

Házi Versenynap egésznapos komplex élményautózási program

A versenynap az alábbi felosztásban kerül megrendezésre:

  1. Szabadedzés - futam: Minden versenyzőnk 5 pályakört megy, időméréssel.
  2. Időmérőedzés - futam: Minden versenyzőnk 5 pályakört megy, időméréssel.
  3. Elődöntő verseny - futam: Minden versenyzőnk 3 pályakört megy, időméréssel.
  4. Döntő verseny - futam: Minden versenyzőnk 3 pályakört megy, időméréssel.

    A futamok végén személyes kiértékelés és tanácsadás.
     
  5. Ebéd: Minden versenyzőnket a VIP-teraszon vendégül látjuk egy tál meleg étellel.
  6. Dili-futam: Minden versenyzőnk 2 pályakört megy, bekötött szemmel, egy szervező segítő irányításával, időméréssel!
     
  7. Díjkiosztó ünnepség: Helyezések megállapítása időértékeléssel. Minden versenyző serleget kap!
Minden futam után min. 10 perc kiállás pihenés, ill. a műszaki személyzet részéről történő ellenőrzés/karbantartás céljából!

A versenynap bérleti díja magában foglalja az alábbi szolgáltatásokat :

  • bukósisak biztosítása a járműhasználat idejére
  • maszk biztosítása a járműhasználat idejére
  • köridő mérése
  • illemhely használati lehetőség
  • korlátlan frissítő (ásványvíz) fogyasztást jelent
  • üzemanyag felhasználás (korlátlan) - üzemszerűen kopó alkatrészek (gumik, fékek)
  • a technikai kiszolgálószemélyzet kiszállási és készenléti díja
  • pályabérlet díja
  • dijkiosztó minden költsége
  • belső kamerás rögzítés (hozott microSD kártyára)

Felárasan igénybe vehető szolgáltatás :

  • grid girls (esernyős lányok)
Megjegyzés: A kötelező (sárra/porra nem érzékeny) zárt ruházat és cipő biztosítása a résztvevők feladata!

Témák szerinti keresés

Mustang (1) |